Tel: 00-40-262-289.010         Mob: 00-40-735-500546           web:  www.koltotur.home.ro       e-mail: mmkolto@gmail.com













blogspot hit counter

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 1) Erdélyben

 2) Szeretsz tehát...

 3) Mikor a lánc lehull
 4) Búsulnak a virágok 

 5) Rövidre fogtam a kantárszárat
 6) Kellemetlen őszi reggel
 7) Gróf Teleki Sándorhoz

 8) Világos kék csillagos éjszaka

 9) Cigány Ferenc, a négyes kocsis
 10) A sivatag lakói

 11) Fölösleges aggodalom
 12) Beszél a fákkal a bús őszi szél
 13) Az ember

 14) Amióta én megházasodtam
 15) Szeptember végén

 16) Elértem, amit ember érhet el
 17) Kazinczy Gáborhoz

 
18) Az utolsó virágok

 
19) Egykor és most
 
20) A szerelem országa

 
21) Menny és föld

 
22) Csendes élet
 
23) Az volt a nagy, nagy munka

 
24) Hintón és gyalog

 
25) Mi a szerelem?
 
26) Bölcselkedés és bölcsesség

 
27) Meddig alszol még hazám?
 
28) Tíz pár csókot egyvégből

 
29) A rab

 
30) A hold elégiája
 
31) A koldus sírja
 
32) Mézeshetek

 
33) A táblabíró
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ERDÉLYBEN  

Barangol és zúg, zúg az őszi szél.

Csörögnek a fák száraz lombjai,

Mint rab kezén a megrázott bilincs.

Hallgass, zugó szél, hadd beszéljek én!

Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak,

Mint nősirást az égiháború.

Egy nemzet és két ország hallja meg,

Mi bennem eddig titkon forra csak,

S amit keblemből mostan kiröpítek,

Mint a volkán az égő köveket.

Az forra bennem, az fájt énnekem,

Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy

E kétországos nemzet a magyar!

Ez tette lelkem pusztává, a bánat

Pusztájává, hol egy tigris lakik:

A vérszemű, a lángszemű harag.

Oh e vadállat hányszor verte el

Magányos éjim csendét, amidőn

Besüvöltötte puszta lelkemet! –

Mely ördög súgta, hogy kettészakadjunk,

Hogy szétrepesszük a szent levelet,

Mit diadalmas őseink írának,

Szivök vérébe mártván kardjokat?

Kettészakadtunk, és a szép levélből

Rongyok levének, miket elsodort

És sárba dobott a századok viharja.

Lábbal tiportak bennünket. Könyűket

És jajkiáltást küldöttünk az égbe,

De panaszunkat az be nem fogadta.

A rabszolgákat nem hallgatja az meg,

Mert aki jármot hágy nyakába tenni.

Méltó reá, hogy azt hurcolja is,

Míg össze nem dől a korbács alatt.

Tartottunk volna össze: a világ most

Tudná hirünket, nem volnánk kizárva

A templomból, hol a nagy nemzeteknek

A tisztelet tömjénét égetik.

Tartottunk volna össze, nem törölnénk

Szemünkből annyi fájdalmas könyűt,

Midőn forgatjuk reszkető kezünkkel

Történetünknek sötét lapjait.

A porszemet, mely csak magában áll,

Elfúja egy kis szellő, egy lehellet;

De hogyha összeolvad, összenő, ha

A porszemekből szikla alakúl:

A fergeteg sem ingathatja meg!

Fontoljuk ezt meg, elvált magyarok,

Amit mondtam, nem új, de szent igaz.

Az események romboló szele

Nem fú jelenleg, és a porszemek

Nyugton hevernek biztos helyökön;

De ha föltámad a szél, mielőtt

Eggyé olvadnánk, el-szétszór örökre

A nagy világnak minden részibe,

És soha többé meg nem leljük egymást.

Iparkodjunk. A század viselős,

Születni fognak nagyszerű napok,

Élet-halálnak vészes napjai.

Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen

Az eljövendő óriásokat.

Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást,

Tartsuk meg azt, oh édes nemzetem!

Ki legelőször nyujtja ki kezét,

Azé legyen a hála s a dicsőség;

S ki elfogadni azt vonakodik?

Annak porára szálljon minden átok,

Melyet sirunkra majd virág helyett

Ültetni fognak maradékaink,

Kiket örökre megnyomoritánk!

Koltó, 1846. október 26.

 

SZERETSZ TEHÁT...

Szeretsz tehát, kedves szép angyalom?

Szeretsz valóban, én nem álmodom!

De mért hagyád a végső pillanatnak:

Megfejtését e drága szent titoknak?

Egy pillanat hozá meg üdvemet

És elválási gyötrelmeimet;

Úgy jártam, mint ki palotát építtet,

S midőn fölépül, számkiűzik őtet.

Sóvár szivemre föl nem tűzhetéd

Az ölelésnek tündér gyűrüjét;

Nem szakíthattam ajkad szép bokrárul

Egy csókvirágot édes útitársul.

Távol tetőled oly bús életem!

De egy eszmével meg-megszépitem:

Egykor mi mélyen, mélyen szállok én be

A viszonlátás gyönyörtengerébe!

Koltó, 1846. október 26. – november 5.

MIKOR A LÁNC LEHULL... 

 

Mikor a lánc lehull

A rab lábairul,

Még sokáig úgy jár,

Mintha rajta volna,

A szomorú terhet

Annyira megszokta.

Te is, hogy megszoktad,

Szívem, a fájdalmat,

Most, mikor jósorsom

Rólad azt lerázta,

Nem tudsz még örülni

Istenigazába'.

Örülj, örülj, szívem!

Ki örül, ha te nem?

Kinek van, mint neked,

Ilyen boldogsága?

Kinek van a földön

Ilyen mennyországa? 

Koltó, 1846. október 26. – november 5.

BUSÚLNAK A VIRÁGOK...

 

Búsulnak a virágok,

Szegénykék betegek.

Nincs messze már halálok,

Mert a tél közeleg.

Miként az aggastyánnak

Megőszült fürtei,

Úgy hullanak a fáknak

Sárgult levelei.

Hiába a vidéken

Körültekintenem,

Nincs a nagy messzeségben

Egy zöld bokrocska sem.

Van egy! majd elfeledtem...

Lelkem, te vagy, te vagy

A zöld bokor, amelyben

Az ősz nyomot nem hagy;

Rajtad folyvást teremnek

S fognak virítani

A boldog szerelemnek

Örökzöld lombjai. 

Koltó, 1846. október 26. – november 5.

RÖVIDRE FOGTAM A KANTÁRSZÁRAT...

 

Rövidre fogtam a kantárszárat,

Régóta fut a lovam, kifáradt,

Szájában tajtékos a zabola,

Sarkantyúmtól véres az oldala.

Egy gondolat kergetett engemet,

Ha galambom az enyim nem lehet!

Mint hegyes nyílvessző a madarat,

Úgy űzött engem ez a gondolat.

Lassan, lassan, jó lovam, lassan járj,

Ez a rossz gondolat elmaradt már,

Egy kökényfa bokrában megakadt,

A bokor tüskéi közt szétszakadt.

Kökényszemeket szerettem hajdan,

De szerencsés ezekkel nem voltam.

Most fekete szem tőrébe estem,

Ennél tán majd megsegít az isten. 

Koltó, 1846. október 26. – november 5.

 

KELLEMETLEN ŐSZI REGGEL...

 

Kellemetlen

Őszi reggel.

Kedvtelen, borús idő.

Hulldogál az

Elvirított

Őszi tájra az eső.

A szobában

Ketten űlünk

Együtt: én s az unalom.

Terhes vendég!

Mint malomkő

Csügg rajtam. De megcsalom.

Szépen titkon

A szobából

Kiröpítem lelkemet.

Szállj, lelkem, szállj

Messze, messze...

Utad napnyugatra vedd.

Napnyugatra

Vannak, akik

Én előttem kedvesek:

Agg szülők és

Ifju lyányka

S mind, akiket szeretek.

Járd be őket,

Járd be sorra,

S jőj meg késő est felé

Édességgel

Megterhelve,

Mint virágokról a méh. 

Koltó, 1846. október 26. – november 5.



 

GRÓF TELEKY SÁNDORHOZ

 

Te elfáradsz, míg őseidnek

Végigtekintesz névsorán,

Én jóformán azt sem tudom, hogy

Ki és mi volt a nagyapám.

Te fényes, csilláros teremben

Bárson pólyában születél,

Én szalmazsákon születém egy

Kis mécs borongó fényinél.

Téged sétára cifra hintón

Négy, öt szép drága ló ragad,

Én az apostolok postáján

Viszem sétára magamat.

Bősége van mindennek nálad,

Amit kíván a száj s a szem,

Nekem ma még csak van mit enni,

Holnap talán már éhezem.

Szóval: nagy úr vagy és én koldus,

S mégis, légy büszke rá, igen,

Légy büszke rá, jó gróf druszám, hogy

Itten nyugodtál keblemen.

Mert, hej nem mindenik nagy úrnak

Jut a szerencse, elhiheted,

Hogy megöleljem s barátomnak

Nevezzem, úgy, mint tégedet.

S mért tettem ezt? mert... de nem szükség,

Hogy elbeszéljem érdemed:

Már az elég dicséretedre,

Hogy itt könyvemben áll neved. 

Koltó, 1846. november 7 – 10.

VILÁGOSKÉK A CSILLAGOS ÉJSZAKA...

 

Világoskék a csillagos éjszaka,

Tárva-nyitva szobámnak az ablaka,

Az ablakból tekintetem az égen,

Lelkem pedig angyalomnak ölében.

A csillagos ég és az én angyalom

Mindennél szebb, ami csak szép, mondhatom.

Én legalább a világot bejártam,

De ezeknél szebbet sehol nem láttam.

Fogytán van a hold, úgy ballag lefelé

A megé a messze kéklő hegy megé.

A fogyó hold talán az én bánatom,

Oly halvány, hogy már csak alig láthatom.

Magasan áll a fiastyúk az égen,

Szólanak a kakasok a vidéken,

Hajnalodik, hüvös csipős szél támad,

Hüvös szárnya legyintgeti orcámat.

Itt hagynám már ablakom, hogy elmenjek

Lefekünni és álmodni; de minek?

Álmodni ugysem tudnék én oly szépet,

Mint amily szép most előttem az élet. 

Koltó, 1846. november 7 – 10.

 

A SIVATAG LAKÓI

 

Ott a zerge a kősziklán

S legelészi a mohot,

Ott van a sas, fenn-röptében

Közelíti a napot,

Ott a liget fái közt zeng

Az apró madársereg,

Ott a fák alatt a kígyó

Csúszik-mászik és sziszeg,

Ott van a strucc, a homokba

Dugta ostoba fejit,

Ott a krokodíl a sásban

Sírja sátán-könnyeit,

Ottan ássa a hiéna

A halottak lakhelyét,

Ott a tigris, üvöltözve

Vérszemmel néz szerteszét...

Egy hiányzik: az oroszlán;

Hol vagyon ő? hova lett?

Tán megölték? tán eltévedt,

Járván messze földeket?

Messze járt, de el nem tévedt,

És vadásztak bár reá,

Meg nem ölték, nem ölhették,

Mert magát ő nem hagyá.

De csatája hosszu, nagy volt

S megviselte erejét,

S hogy ezt ismét összeszedje,

Csendes helyre rejtezék.

Nyugszik a fáradt oroszlán

Pálmafának ernyején...

Nyugszom én fáradt oroszlán

Feleségem kebelén.

Koltó, 1847. szeptember 9.

FÖLÖSLEGES AGGALOM

 

Világdöntő kacajra

Nyilnék meg ajakam,

Ha olyan szörnyüképen

Nem szégyelném magam;

Mindeddig azt hittem, hogy én

Okos emberként ragyogok,

Pedig nem volt s nincs s nem leszen

Oly tökfilkó, mint én vagyok!

Előre-hátra engem

Az élet hányt-vetett,

Epedve szomjazám már

A nyúgodt életet;

S mit tettem? megházasodám,

Hogy kipihenjem magamat...

Házasság s nyugalom! van-e

Ennél bolondabb gondolat?

S barátaim miattam

Aggódtak rémesen,

Hogy vélem együtt szépen

Majd lantom is pihen,

Mivel szélnek kell fujnia,

Hogy zugjon a fák levele,

S szélcsendben ugy hallgat, miként

A fák, az ember kebele.

Kérlek, kedves barátim,

Hogy ne aggódjatok,

Mint eddig nem hallgattam,

Eztán sem hallgatok,

Sőt még majd nem is győzitek

Végighallgatni lantomat...

Házasság s nyugalom! van-e

Ennél bolondabb gondolat?

Koltó, 1847. szeptember

BESZÉL A FÁKKAL A BÚS ŐSZI SZÉL...

 

Beszél a fákkal a bús őszi szél,

Halkan beszélget, nem hallhatni meg;

Vajon mit mond nekik? beszédire

A fák merengve rázzák fejöket.

Dél s est között van idő, nyujtózom

A pamlagon végig kényelmesen...

Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.

Egyik kezemben édes szendergőm

Szelídeden hullámzó kebele,

Másik kezemben imakönyvem: a

Szabadságháborúk története!

Minden betűje üstököscsillagként

Nyargal keresztül magas lelkemen...

Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.

Arany csal s ostor kerget tégedet

A zsarnokért megvíni, szolganép,

És a szabadság? egyet mosolyog,

S mind, aki híve, a harctérre lép,

S érette, mint a szép lyánytól virágot,

Sebet, halált oly jókedvvel veszen...

Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.

Hány drága élet hullt már érted el,

Oh szent szabadság! és mi haszna van?

De lesz, ha nincs: tiéd a diadal

Majd a csatáknak utósóiban,

S halottaidért bosszut is fogsz állni,

S a bosszuállás rettentő leszen!...

Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.

Vérpanoráma leng előttem el,

A jövendő kor jelenései,

Saját vérök tavába fúlnak bé

A szabadságnak ellenségei!...

Egy kis mennydörgés szívem dobogása,

S villámok futnak által fejemen,

S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.

Koltó, 1847. szeptember

AZ EMBER

 

Nincs nevetségesebb az embernél,

Oly kevélységben, olyan gőgben él!

A világot fitymálják ajkai,

S minth' az eget akarná szántani

Orrával, oly magasra tartja fel.

Kevély ember, miben kevélykedel?

Egy szempillantásnál mi rövidebb?

Ember barátom, a te életed.

Rohanva jő az idő s elrohan,

Egy kezében bölcsőd pólyája van,

S másikban koporsódra szemfödel.

Kevély ember, miben kevélykedel?

S mit végezhetsz egy pillantás alatt?

Hódítál népeket, országokat?

Hódítani csak gyávákat lehet,

S az uralkodás ilyenek felett

Dicsőség? ezt csak szégyenelned kell.

Kevély ember, miben kevélykedel?

S ha dicsőséget szerzél, nagy nevet?

Veled hal meg s a föld alá viszed,

Vagy, mint hű eb, kísér ki sírodig,

S ott őrzi azt egy pár kis századig,

S elébb-utóbb éhen-szomjan vesz el.

Kevély ember, miben kevélykedel?

Dicsőséged, neved maradjon! hol?

A nép is elvesz, melyhez tartozol.

Az ország, melyben most él nemzeted,

Tenger volt egykor, s újra az lehet,

S e föld is semmiségbe oszlik el.

Kevély ember, miben kevélykedel? 

Koltó, 1847. szeptember

 

AMIÓTA ÉN MEGHÁZASODTAM...

 

Amióta én megházasodtam,

Valóságos fejdelem vagyok,

Trónusom a karszék, és pipámnak

Hosszú szára a királyi bot.

Ekkép űlök a szörnyü méltósággal,

S elfogadom kegyelmesen itt

– Akik jőnek audienciára –

Országomnak jobbágy népeit.

Ott egy lyányka rózsaszín ruhában...

Mert lyány vagy s még szép is a felett,

Legelőször is veled beszélek,

Jer, hugám, az elsőség tied.

Kis hamis lyány! mért kerültél eddig?

Csak nevedről ismerhettelek,

Azt tudám csak, hogy Örömnek hínak,

Kergetélek, s el nem értelek.

Ámde végre birtokomba estél,

Meghódítám tündér-szárnyadat,

Kertészem vagy, te növelsz naponként

Homlokomra fris virágokat.

Szép virágok színre és illatra,

Milyeket csak tündérkéz növel,

És közöttök a tövis csiklandja

Csak fejemet s nem karcolja fel. –

Lépj elő, te hosszú száraz ember,

Mélyszemű és sápadtarcu Gond,

Vagy maradj csak, ajkad mindig olyan

Prózai históriákat mond;

Balgatag, ki ily dicső napokban

Kenyeret és ruhát emleget,

Hordd el magad! bár rövid az élet,

Beszélgethetünk még eleget. –

S te is itt vagy, te is megjelentél?

Dúlt arcoddal, sötét Fájdalom!

Nem remeg kend, örök ellenségem,

Hogy ezennel fölakasztatom?

Mély sebeket hasítál szivembe,

Melyek néha most is vérzenek!

Mit csináljak most veled?... ne búsulj,

Kegyelmesen megkegyelmezek.

Egymás ellen hosszu harcot vívtunk,

A diadal hozzám esküvék;

Nagylelkű leszek, mert a győzőnek

Dicsősége a nagylelküség – –

Mily zaj ez kinn?... Pegazusom tombol.

Tán megrúgta valamely szamár,

Vagy tán azért nyugtalankodik, mert

Engem olyan rég nem láta már.

Várj, lovacskám, majd tiporhatod még

A felhőket jó gazdád alatt,

Várj egy kissé, hagyd élvezni mostan

Fejedelmi nyugodalmamat.

Koltó, 1847. szeptember

 

SZEPTEMBER VÉGÉN

 

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifju szivemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,

A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...

Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?

Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre

Könnyezve borítasz-e szemfödelet?

S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,

Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világbol

Az éj közepén, s oda leviszem azt,

Letörleni véle könyűimet érted,

Ki könnyeden elfeledéd hivedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged

Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Koltó, 1847. szeptember

 

ELÉRTEM, AMIT EMBER ÉRHET EL...

 

Elértem, amit ember érhet el:

Boldogsággal csordultig e kebel!

Ölemben kedves ifju feleség,

Milyenről lelkem annyit álmodék,

Midőn virágaid közt, képzelet,

Mint mámoros pillangó repkedett;

Ölemben egy oly asszony, akinek

Tündérek adják a testvér nevet,

Ölemben a legdrágább földi kincs...

Oly boldog vagyok, hogy reményem sincs!

Miért is volna nékem a remény?

A nem-továbbat már elértem én.

Mi volna könnyebb? mint lemondanom

Mostan terólad, honfi-aggalom,

Terólad, kínos hazaszeretet,

Ki mindörökké téped a szivet,

S magamnak szedni, mit az óra ád,

Istenre bízván más búját, baját... –

De el nem hagylak, hazám, tégedet,

Múltat, jövendőt, mindent eltemet

Boldogságomnak tenger-özöne,

Csak szent oltárodat nem önti le.

Veled sohajtok, hazám, mint elébb,

A kedvezőbb, a szebb idő felé,

Mely töviskoronádat leveszi,

S helyébe a dicskoszorút teszi,

Veled sirok, ha fájnak sebeid,

– Miket rajtad haramják keze nyit, –

Veled sirok, hogy fázol, éhezel,

S nincs részvevőd sem távol, sem közel,

Veled sirok, hogy korcsok fiaid,

S hivom le rájok isten átkait,

S veled szégyenlem, hogy a nagyvilág

Téged, szegény hazám te, meg se' lát,

Hogy, aki rajta egykor úr valál,

És reszketett parancsod hanginál,

Most rája nézve nem is létezel...

S érted teszek majd, hogyha tenni kell!

Koltó, 1847. október

 

KAZINCZY GÁBORHOZ

 

Miljók nevében emelem szavam,

Miljók nevében mondom el neked

A köszönet, a hála szavait,

Hős pályatársam, lelkem rokona:

A nép nevében! melynek híve vagy,

Melyért csatázol bátran és vitézül.

Szentebb, mint a keresztesháborúk,

Szentebb a harc, amelyet vív e század,

Melynek te, mint én, katonája vagy.

Ott fekszik, mint egy új Prometheus,

Évezred óta a bilincsre-vert nép,

És rágja máját a saskeselyű,

És vérzi lábát és kezét a lánc.

Le fogjuk rázni róla a vasat,

S elűzzük tőle a saskeselyűt!

Mienk, mienk lesz majd a győzelem,

Mert jó az ügy, mely fölfegyverze minket,

Mert a jó ügynek végre győzni kell.

Az ellenségé még a hatalom,

Kicsiny, kicsiny még a mi seregünk, de

Akik vagyunk, mind elszánt férfiak,

S ha ott a többség, itten az erő,

Mert a mi fegyverünk az élesebb,

Mert az igazság a mi fegyverünk.

S nem volna messze már a diadal,

Ha minden harcos olyan volna, mint te,

Szavával olyan fél-mindenható!

Föl, föl, barátom, hangoztasd szavad,

Áraszd ki lelked e lángözönét,

Hogy föllobbantsd a rokon szíveket,

S hogy szétégesd az ellenség hadát!

Dörögd a gőgnek és a butaságnak

A rá jövendő végitéletet.

Föl, föl, barátom, csüggedetlenűl

S nem tántorogva egy pillantatig sem!

A díj, amelyet egykor aratunk,

Küzdelmeinkhez méltó díj leszen...

De mit beszélek? mért említem ezt?

Nem fáradunk mi jutalom-reménnyel,

Mint a hazugság aljas zsoldosi,

De önzés nélkül, isten-ihletésből,

Mint hajdanában az apostolok!

Koltó, 1847. október

 

AZ UTÓSÓ VIRÁGOK

 

Őszi idő a javából,

A természet homlokáról

Minden szépet leragad.

Nincsen a mezőkön semmi,

Még a kertben is keresni

Kell már a virágokat.

Kis Juliskám összeszedte

És bokrétává kötötte

A maradék szálakat.

Jól tevéd, kis feleségem,

Kedvet szerzesz evvel nékem

S tán velök sem tész roszat.

Már ha úgyis halniok kell,

Haljanak hát legalább el

Itt, hol látják szemeink;

Könnyebb lesz talán halálok,

Hogyha azok néznek rájok,

Akik őket szeretik.

Koltó, 1847. október

 

EGYKOR ÉS MOST!

 

Egykor és most! egykor és most!...

Ép ilyen volt az idő,

Mint most, ily hideg, zimankós,

Igy szakadt le az eső.

Nagyon jól jut az eszembe,

Még a napját is tudom:

Ballagott egy ifju kinn a

Pocsétás országuton.

Bús arccal, kopott ruhában

Ahogy ottan ballaga,

Olyan volt, mint egy vándorló

Leveletlen őszi fa.

Csak ment, csak ment, s ha előtte

Kétfelé tért el az ut,

Nem kérdezte senkitől sem:

Ezen s ezen hova jut?

Mindegy volt őrája nézve,

Ha jobbra, ha balra ment;

Sehol sem várt rá meleg ház

És meleg szív odabent.

Megmondjam-e, feleségem,

Hogy ez ifjuból mi lett?

Ne sajnáld őt, éli már ő

A mennyei életet.

Hanem ebből azt ne hidd, hogy

Elment az élők közűl;

Annyiban van csak, hogy ő már

Itt a földön üdvezűlt.

Itt van e meleg szobában,

S ajka forró ajkadon,

Kedves drága feleségem,

Édes szép kis angyalom!

Koltó, 1847. október

 

A SZERELEM ORSZÁGA

 

Álmodtam a minap...

Már nem tudom, hogy ébren-e vagy alva?

Csak azt tudom, hogy álmodám.

Ah, milyen szép álom vala!

Most amidőn leírom,

Kezem még most is reszket... a gyönyörtől!

Ballagva mentem hosszu úton,

Azaz, hogy nem ballagva,

Sőt inkább sebesen,

Mert puszta volt a táj, amerre jártam,

Olyan puszta, olyan prózai,

E tájnál csak lakói voltak

Még prózaibbak...

Oly szenvedélytelen, nyugodt pofák!

Siettem el, siettem el,

Hogy mentül hamarabb

Mögöttem hagyjam e

Boszantó tájt s boszantóbb arcokat.

Elvégre értem egy magas kerítést,

Amelynek gyémánt kapujára

Ez volt fölírva szivárvány-betűkkel:

"A szerelem országa."

Vágy-szomjasan

Kaptam meg a kilincset

És bényiték,

S mit láttam! égi látomány!

Előttem állt a legdicsőbb vidék,

Minőt a festők és a költők

Müvészi mámorukban

Teremteni csak képesek,

Amilyen tán csak a paradicsom volt.

Virító széles hosszu völgy

Ezer virággal s oly nagy rózsafákkal,

Amekkorák másutt a tölgyek.

Középütt sétált egy folyó,

És vissza-visszafordult

A helyre, melyet egyszer elhagyott már,

Mikéntha fájna nékie

Végképen elszakadni tőle.

A láthatár szegélye

Regényes kősziklák valának,

Melyek fején

Arany felhők lebegtek

Fürtök gyanánt.

Elálmélkodva néztem e vidéket,

Feledve még az ajtót is betenni,

Midőn beléptem.

Sokáig álltam a küszöbnél,

Mig végre szinte öntudatlanúl

Beljebb-beljebb vont a vidék varázsa.

Először is virágos réteken

Mentem keresztül. Ifju emberek

Jártak körűlem, mindegyik

Lehajtott fővel, mintha tűt keresne.

Kiváncsi lettem és megkérdezém,

Hogy mit keresnek olyan gondosan?

S felelt egy, hogy mérges füvet.

Mérges füvet? s mivégre?

"Hogy kifacsarjam s megigyam levét."

Megdöbbenék s gyorsan tovább haladtam,

S fáradva értem

Az első rózsafához,

S alája ültem, hogy ott megpihenjek,

De amidőn letelepedtem,

Oh borzalom! fejem fölött

Egy ifju lógott fölakasztva.

Elrohanék a másik fához

S a harmadikhoz és a negyedikhez

És így tovább, mindig tovább,

De nem pihenheték sehol,

Mert mindenik fán

Függött egy ember.

Túl a folyón, túl a folyón!

Gondoltam, ott a boldog szerelem.

S szaladtam a folyó felé.

Csónakba űltem, s gyorsan evezék,

De húnyt szemekkel,

Mert a habokban egy-egy holt tetem

Ütötte föl magát,

S a partról, mint a megriasztott békák,

Ugráltanak be ifjak és leányok.

Átértem a vizen,

S hah, itt is mindenütt

A régi látomány!

Méregpohár, akasztott emberek,

Mindenhol ez, mindig csak ez,

S hátúl a sziklák ormiról

Veték le mások magokat,

S alant a völgynek éles kövein

Kifeccsent szívökből a vér

S fejökből a velő.

Kétségbeesve nyargalék

Mindenfelé, mindenfelé,

De mindenütt a régi látomány:

Dúlt arcok és öngyilkolás!...

Csupán csak a táj és az ég mosolygott.

Koltó, 1847. október

 

MENNY ÉS FÖLD

 

Isten hozzád, gyönyörű hazugság,

Eszményképek, ábrándok világa!

Már kezemben tartom ajtód kulcsát,

Még egy perc s örökre zárva lész.

Túl az éjnek fejér szivárványán,

A tejúton túl röpűltem egykor,

S ott az égi magasokban járván

Épitélek, szép tündérvilág.

Ott töltöttem ébren álmadozva

A csapongó ifjuság időit,

Álmaimnak nem volt vége-hossza,

S szebbnél-szebbek voltak álmaim.

De az álom bármi szép, csak álom,

S hogyha ma nem, holnap elmulandó;

Elment, elment pajkos ifjuságom,

Fölkeltett a komoly férfikor.

Isten hozzád, ábrándok világa!

Miért várjak, amíg összeomlasz

S romjaidnak eltemess alája?...

Jobb, leszállnom innen idején.

Le a mennyből, le tehát a földre!

Vígy le, vígy le, képzeményim szárnya,

Mielőtt lebuknám összetörve,

Mint lebukott egykor Phaëton.

Hogy jön e könny szemem pillájára?

Aggalom s bú, hagyjatok, hadd menjek,

Hisz a föld az emberek hazája,

Embereknek csak a föld való;

S ha nem is oly szép ez, mint szeretnők,

Nem is oly rút, mint az ifju véli...

Nincs itt angyal, ámde nincs is ördög,

S ha van itt tél, van kikelet is.

Koltó, 1847. október

 

CSENDES ÉLET

 

És vége a komédiának,

A fütty s a taps elhallgatott,

A nagy függöny szépen legördült,

S én ott hagyám a színpadot.

S most itt vagyok... oly messze, messze,

Száz mérföld tőlem a világ,

Ki egykor azt becsavarogtam,

Mint a garaboncás diák.

Itt űlök feleségem mellett

Ebb' a csendes kis faluba'.

Egykor szük volt a föld, s imé most

Elég tág e kicsiny szoba.

Itt nézem a hajnalt s az alkonyt

És feleségem mosolyát,

S szemem nem kíván többet látni,

Bármily kevés az, amit lát.

Ki tette volna föl felőlem,

Hogy ilyen furcsán járok még?...

De mikor olyan furcsa, furcsa

Portéka az a feleség! 

Koltó, 1847. október

 

AZ VOLT A NAGY, NAGY MUNKA...

 

Az volt a nagy, nagy munka,

Kicsiny kis feleség,

Mig megszereztelek, míg

Veled eljöheték.

Ha ilyen drága volna

Minden háznál a lyány.

Be kevés pap hiznék meg

Az esketés diján.

Igaz, hogy ily leány nem

Minden bokorban nő,

S uramfia: poéta,

Rongyos poéta-vő!

Meg is tevé dicsően

A hat-vágást apád,

Hogy ily isten-csapástól

Menekjék a család.

És amidőn hiába

Volt minden izzadás,

S ég, föld dacára meglett

Az asszony-elhozás:

Eltört ugyan az útban

Kocsinknak kereke,

De nem hiszem, hogy a nagy

Áldás-súly törte le,

Azon áldásnak súlya,

Amellyel engemet

Ipam s napam magoktól

Eleresztettenek.

Azon az egyen most is

Csodálkozom nagyon,

Hogy az ajtón jövék ki

És nem az ablakon.

Mért is nem dobtak itt ki?

Tűrném a többivel;

A sok közt e kis tréfa

Nem is tűnt volna fel.

Koltó, 1847. október

HINTÓN ÉS GYALOG  

 

Rég eltemette a nyarat,

Az ősz, s ez is haldoklik már,

Az erdő mégis milyen hangos!

Hogy fütyöl benne a madár!

E füttyre fölriadtak az

Álmos merengésből a fák,

S a meglepő, nem-várt örömtől

Megrezzen rajtok minden ág.

Még ott fönn a nap is, aki

Ködcsuklyájába bújt vala,

Gondolva, hogy a tavaszig már

Ugysem leszen mit látnia,

Még fönn az égen a nap is

Kiváncsian pillant elé,

Hogy lássa ezt a madarat, mely

A bús csendet szétkergeté.

Keres, keres szemeivel,

Megnéz az erdőn minden fát,

De mindhiába, mindhiába,

Madárfélét sehol se' lát.

Jó nap barátom, ne keresd

A fákon e víg madarat,

Ott ballag a mi füttyösünk a

Gyaloguton a fák alatt.

Egy ágrólszakadt siheder,

Kit a balsors meghordoza,

Keblén kenyere, hátán háza

S szivében jókedv tavasza.

Hogy megfütyöl, hogy megfütyöl,

Hogy harsog az erdő bele...

S ím fényes úri hintó nyargal

S szemben találkozik vele.

A fényes hintóban belül

Sötét ur ül nagy csendesen;

Ah, milyen napfogyatkozás van

E gazdag úr szemeiben!

Meglátja őt a siheder

És sajnálkozva távozik...

Ti szegény gazdagok, kiken ily

Rongyházi is sajnálkozik!

Koltó, 1847. október

 

MI A SZERELEM?

 

Süldő poéták, bikficek,

Ugyan ne csiripeljetek

A szerelemről! kérlek szépen

Az emberiség szent nevében,

Melyet kínpadra vonni vétek,

Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.

Tudjátok: melyik fán terem,

Milyen madár a szerelem?

A kotyvaszték, mit fejetek

Rosz bögréjében főztetek,

A sóhajtások galuskája

Pityergések levébe hányva,

Epedéssel megsáfrányozva

Vagy kakasdühhel megborsozva,

Oh én szerelmes istenem,

Ez még koránsem szerelem!

Még várjatok, kis bikficek,

Kissé nagyobbat nőjetek,

Hogy a szerelmet ismerjétek

És azt megénekelhessétek. –

Viselni hosszú éven át

A szívben a kétség nyilát,

Teremteni legmelegebb

Vérünkből szép reményeket,

Csak azért, hogy meghaljanak,

Hogy minden istenadta nap

Legyen egy-egy kedves halottunk,

Kit kínosan kell megsiratnunk;

A rágalomnak óriási

Kigyófarkával szembeszállni,

Eltűrni oly bántalmakat,

Mit megtorolni nem szabad,

Mert kedvesünk azé, ki bánt,

Aztán elvenni a leányt,

Eldobni érte szabadságunk,

Mely legimádottabb sajátunk,

S fölvenni a könnyű szabadság

Helyett az élet súlyos gondját,

Dolgozni napok s éjeken,

Hogy ételünk s ruhánk legyen;

S ha feleségünk tán szeszélyes,

Magunkat szabni szeszélyéhez,

Hogy már ha kell örömtelennek

Lenni egyik vagy más életnek,

Mienk legyen örömtelen...

Lássátok, ez a szerelem!

Koltó, 1847. október

BÖLCSELKEDÉS ÉS BÖLCSESÉG

 

"Teremtve van-e a világ,

Vagy örök idők óta áll?

S fog-e örökké állani,

Vagy egykor semmiségbe száll?

Megírta évmiljók előtt

A sors, mi fog történni majd?

Vagy a történet gálya, mit

A véletlen fuvalma hajt?

Egy-e a lélek és a test?

Honnan jövénk, hová megyünk?

Elalszik-e a sírba', vagy

Uj lángra lobban életünk?"

Gunnyaszt a bölcs magánosan,

S ezen kérdések lengenek

Virasztó szemei előtt,

Miként rejtelmes szellemek.

Vizsgálja őket gondosan,

Vizsgálja fáradatlanúl,

Vizsgálja hosszu évekig,

S mi haszna benne? mit tanúl?

E szellemeknek arcain

Csak egy vonást sem fejte meg,

Midőn feléje a halál,

A végső szellem, közeleg.

S te balgatag világ, te az

Ily dőrét bölcsnek nevezéd,

Ki kincset kíván szerzeni

S eltékozolja életét.

Elég, hogy élsz! mi gondod rá:

Mi volt és mi következik?...

Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs,

Ki sohasem bölcselkedik. 

Koltó, 1847. október

MEDDIG ALSZOL MÉG, HAZÁM?

 

Meddig alszol még, hazám?

A kakas rég felkelt,

Kukorékolása rég

Hirdeté a reggelt.

Meddig alszol még, hazám?

A nap is föllépett,

Beözönlő sugara

Nem boszantja képed?

Meddig alszol még, hazám?

A veréb is fenn van,

Telhetetlen bendejét

Tömi asztagodban.

Meddig alszol még, hazám?

A macska is fenn jár,

S tejesköcsögöd körűl

Kotnyeleskedik már.

Meddig alszol még, hazám?

Kaszálód füvére

Csaptak a bitang lovak,

S legelnek széltére.

Meddig alszol még, hazám?

Íme vincelléred

Műveli, nem szőlődet,

Hanem a pincédet.

Meddig alszol még, hazám?

Szántanak szomszédid,

S a magokéhoz oda-

Szántják földed szélit.

Meddig alszol még, hazám?

Míg rád nem gyul a ház,

Mindig, míg a félrevert

Harang föl nem lármáz?

Meddig alszol még, hazám,

Szép Magyarországom?

Föl sem ébredsz már talán,

Csak a másvilágon!

Koltó, 1847. október

TÍZ PÁR CSÓKOT EGYVÉGBÜL...

 

Tíz pár csókot egyvégbül

A legédesebbjébül!

Ráadást is,

Feleség!

Nekem ennyi

Nem elég.

Csak ugy virág ha tarka,

Csak ugy asszony, ha barna.

Barna kis

Feleség!

Szíved, szemed,

Ajkad ég!

Ölelj, ölelj, angyalom,

Ha ölelsz, azt gondolom,

Hogy én még

Igy élve

Felröpülök

Az égbe.

Oltsuk el már a gyertyát,

Mert azt ingyen nem adják,

A gyertya

Derága,

Minek ég itt

Hiába?

Házasodjunk, hajahaj,

Házasélet kutyabaj,

Mindig szép,

Mindig a,

Reggel, délben,

Éjszaka!

Koltó, 1847. október

A RAB

 

"Te éretted harcolék, szabadság,

S láncraverve lábam és karom...

Világosság, téged szomjazálak,

S mint vakondok, föld alatt lakom...

Mikor üt a megváltás órája,

Mikor üt a boldog óra már,

Melyben ujra szabad léget szívok

S újra rám sütsz, fényes napsugár?"

Lenn az élők nagy koporsajában,

A börtönben így sohajt a rab,

S már, az isten tudná, hányadikszor,

Hiszen olyan régi, régi rab!

Vagy tán még csak egy pár kurta napja,

Hogy a sírnak testvérébe bujt?

Nagy müvész a fogság szenvedése,

Minden órát századokra nyujt.

Nem napok, nem! évek folytak el már,

Amióta idevettetett,

Hosszu kínos évek, mik fölvésték

Homlokára sötét nevöket.

És fejét már régen a szegény rab

Bilincsével zúzta volna szét,

De egyetlen társa, a reménység,

Megragadta fölemelt kezét...

A reménység, hogy ő még szabad lesz!

Múljék itt bár éltének fele,

Hátralévő megmaradt felét az

Édes szabadságban tölti le.

És ezért várt, és ezért nem zúzta

Bilincsével szerteszét fejét,

Várva várt s a lomha évek száma

Feje fölött meggyülekezék.

S jött a végén e hollóseregnek,

Végre jött egy szép fehér galamb,

Jött a drága hírnek meghozója,

Hogy utószor van ma ott alant.

Nyílik, nyílik ím a börtönajtó...

Leveszik kezéről a vasat...

Fölsikolt és összerogy... örökre...

Örömében szíve meghasadt.

Koltó, 1847. október

A HOLD ELÉGIÁJA

 

Mért vagyok én a hold? isten, mit vétettem,

Hogy a legnyomorúbb lénnyé tettél engem?

Inkább volnék a föld utósó szolgája,

Mint az égen az éj ragyogó királya,

Inkább járnék ott lenn koldús bocskorában,

Mint itt járok ezüstsarkantyús csizmában,

Inkább színám lenn a csapszékek borszagát,

Mint itt fönn a csillagvirágok illatát.

Oh melyik jó lélek ne szánná sorsomat?

Minden kutya, minden poéta megugat!

S ezek a tollrágó, versgyártó pimaszok,

Kiknek nem a szíve, csak a füle mozog,

Azt hiszik, hogy velök én egy követ fújok,

Rokonérzelemből hogy velök busúlok.

Sápadt vagyok, de nem ám a fájdalomtul,

Hanem a méregtől, amely torkomon dul,

Hogy ekkép komáznak énvelem e fickók,

Mintha együtt vernénk a csürhére disznót.

Néha-néha jön egy az igazijából,

Egy kipattant szikra isten homlokából,

Egy valódi költő, s dala hallatára

Keblemet megtölti a gyönyörnek árja;

Csakhogy, csakhogy amig jön egy ilyen dalnok,

Addig hány keserves nyávogást nem hallok!

Efféle mákvirág minden bokorban nő,

Nincs ezekre soha, nincs sovány esztendő.

Minden este félve kezdem útazásom:

Hol akad meg fülem olyan nyikorgáson?

Ahol ni, ott is egy! hogyan terpeszkedik,

Hogy meghányja-veti parasztlőcs kezeit,

Mintha el akarná messze hajítani,

Talán mert markába nincs mit szorítani,

S ugy megsohajtoz, mint a kárvallott cigány,

Az erek is csakugy dagadnak a nyakán.

S mit össze nem beszél! s váltig engem kérdez,

S kér, hogy tekintsek be a szeretőjéhez.

Jól van, betekintek. Hát, öcsém, a Jutka

Épen most buvik be a kemencelyukba,

Sűlt kolompért szed ki, pofázza befelé,

Megégette száját, mert hirtelen nyelé.

Jaj be gyönyörűen rántja félre arcát!

Ez a bájos orca épen méltó hozzád. –

Megmondtam, aminek nem-tudása gyötrött,

Most menj a pokolba, vigyen el az ördög! 

Koltó, 1847. október

A KOLDÚS SÍRJA

 

Mint vadállat, mely halálát sejti,

A vén koldús puszták közepébe

Bujdosott, és élte maradékát

Ott a puszták közepén tevé le.

Holttestéhez a szegénylegények

Elvetődtek, néki gödröt ástak,

Felköték botjára tarisznyáját,

S így tüzék le a botot fejfának.

Ott a fa s bokor nélkűli rónán

Áll a kis domb egyszerű jelével,

S te természet, elhagyottak gyáma,

Vadvirágok– s fűvekkel födéd el.

Ilyen a sors! egykor, életében

Szennyes rongyok lengedeztek rajta,

S íme sírját napkeletnek minden

Szőnyegénél szebb szőnyeg takarja.

De az mindegy; őrá nézve a fő,

Hogy elérte végre nyugodalmát...

Ki gondolná? mily zajos, mi vészes

Volt a pálya, melyen ő futott át.

Oh ez a kéz, amely vénségében

Ezt a száraz görcsös ágat fogta,

Ifjusága teljes erejében

Harcok fényes kardját villogtatta.

Ott forgott ő a csaták tüzében,

Ott adá véréből áldozatját

Az uraknak birtoka– s jogáért,

Kik őt később éhenhalni hagyták.

Csakhogy elhalt! most feledve minden,

Nyomorúság és a harci lárma.

Csendes néma a világ körűle,

Zavaratlan földalatti álma.

Néha száll csak egy-egy kis madárka

Fejfájára s ábrándos dalt zeng ott...

Mit dalolhat a madárka fejfán,

Olyan fejfán, amely koldúsbot volt?

Koltó, 1847. október

A TÁBLABÍRÓ

 

Előljáróbeszéd

Ah siralmas idő! oh elfajult világ!

Boldog mostan a vak, s jaj annak, aki lát,

Haj százszor jaj annak, mert csak azt láthatja,

Hogy küszöbön van már az itélet napja.

A földön minden fölfordult fenekestül,

Lábra kap a gonosz és a jó elrestül,

Bizony pedig csoda, mert nem nő a hája,

Sőt oly sovány lett, hogy csörög a bordája.

Életem sok drága éjét virasztám át,

Az elmélkedésnek égetvén lámpáját:

Mi lehet az oka, hogy a világ pusztul,

Hogy hátunkra nyerget kaptunk a gonosztul?

És egy éjszakának a dereka felé,

Midőn lelkem már az álom borát nyelé,

Feltűnt előttem a rettentő kisértet,

Melytől e világra jön a vég-itélet.

Nem síri kisértet fejér lepedőben

Volt ez, mely lakozik kinn a temetőben;

Franciaország az ő laka, nem kripta,

A neve pediglen: jakobinus-sipka.

Oh e sipka ördögkezektől van varrva,

Ez a piros sipka a bőségnek szarva,

Amelyből minden rosz csakúgy dűl szerteszét,

Hogy a jó lelkeknek elveheti eszét.

"Újítás" a jelszó e sátán zászlaján,

S még a dögvésznél is harapósabb talán;

Annyira vagyunk már, hogy ama régi jó

"Előljáróbeszéd" mostan csak "előszó".

De mit nekünk a nyelv, mit az irodalom!

Ez csak haszontalan cifra az asztalon;

Nagyobb az, hogy recseg az asztal lába is,

Bebujt az ördög a politikába is.

S hah szentségtörése a szentségtörésnek!

A táblabírák is oda esküvének,

Od' ahhoz az isten nélkül való néphez,

Amely újítást, mely haladást visz véghez.

Igen, már a táblabirák közt is vannak,

Akik parókájok porának rohannak,

Kik parókájokról a szent port lerázzák,

Mellyel a századok őket koronázák.

Ah siralmas idő! oh elfajult világ!...

De hála istennek, maradt még legalább,

Maradt egy-kettő a táblabirák között,

Kikhez, te rosz szellem, nincsen semmi közöd.

A dicső férfiak! fölirom nevöket,

Kalapomba vetem, s aztán amelyiket

A szerencse éri, amely'ket kikapom,

Halhatatlanítni fogja harsány dalom...

Felső-Kis-Kálnai és Szent-Demeteri

Fegyveres Tamás... hah, épen jól jöve ki!

Ő méltó dalomra! testi-lelki képe

Bátran odaillik Árpád idejébe.

1-ső §

Régi példabeszéd: "nehéz minden kezdet",

De én csak most kezdem tapasztalni eztet;

Amidőn kezdeni kellene dalomat,

Tollnak rágásában gyakorlom magamat.

Kitaláltam végre!... hősöm vezetem be,

De hogy is nem jutott ez mindjárt eszembe?

Bevezetem hősöm... kérem az urakat,

Emeljék meg, amint illik, kalapjokat.

Először is pedig leírva mi lenne,

Hogyha nem az, ami legfontosabb benne?

Szerencse, hogy írom, és hogy nem rajzolom,

Erre nagyon kicsiny volna papirosom.

Fegyveres Tamás úr legfontosabb része

Az, mely arra van, hogy az ételt eméssze.

Ki látta a Gellérthegyet életébe'?

Ama hegy e hasnak miniatür-képe.

Tiszteletgerjesztő, méltóságteljes has!

Csak azt ne adja az ég, hogy megapadhass,

Hova lenne akkor ama nagy tekintély,

Melyet gazdádnak oly fényesen szereztél?

Ritka szép látvány, ha a megyeházánál

Fegyveres Tamás úr szónokolni föláll,

Első tempója, hogy hasát üggyel-bajjal

Föltálalja... csakúgy recseg a zöld asztal.

Különben arányos testalkata vagyon,

Mert hasához feje hozzáillik nagyon.

Egyik a másiknál nem rútabb s nem kisebb,

Csak az a különbség, hogy a fej üresebb.

S ezt a fizikából könnyű magyarázni:

A teher mindenkor alá szokott szállni,

S innen van – amit sok hinni vonakodik –

Hogy táblabíró úr mélyen gondolkodik.

Arca kellemdús arc, bár az orra kurta...

Tán mert az alkotmány árkát annyit túrta;

Hát ne is fitymáljuk ezt az orrot, melyet

Invalidussá ily nagy és szent dolog tett.

Valami rejtélyes van vonásaiban,

Nem tudhatni: mihez hasonlít legjobban?

Némelyek azt tartják, hogy bivalybikához,

Mások, hogy hasonlít tengeri-kutyához.

Nincsen az igazság sem egy, sem más részen!

Én a természettant keresztülfürkésztem

Csupán csak e miatt s a legnagyobb gonddal,

S ugy találtam, hogy ő valóságos cethal.

Táblabíró úr hű gyermeke a földnek,

Lelke-teste rajta hűséggel ragad meg,

Egy van benne, mit az ég magához húza,

Ez egy: kackiásan kipödrött bajúsza.

S ezzel kész az arckép. Érzem, tökéletlen;

De van egy vigaszom ebb' a tekintetben:

Mit ecsetem roszul festett vagy felede,

Pótolja olvasóm kegyes képzelete.

Külsőképen immár táblabíró urat

Ismernők, most már csak a belseje marad,

S ez még nagyobb munka, ezt egy lélekzettel

Ugy kutyafuttában nem végezhetni el.

Lelkiismeretem fölvigyázó lészen,

Hogy dolgom valahogy el ne hevenyésszem,

S hogy ne legyek csalfa, hazug farizéus,

De igazat szóljak... segíts, uram Jézus!

2-dik §

Betyárok nélkül nem szűkölködik hazánk,

De a legszilajabb betyár a mi Tiszánk,

Rakoncátlan legény, nincsen semmi módja,

Merre kedve tartja, arra van az útja.

Fél óra a medre Felső-Kis-Kálnótul,

De ha eszébe jut, neki-nekilódul,

És a szegény falun olyanokat ölel,

Hogy a dereka is csak ugy ropog bele.

Ugy kell neked, hazám! mért nem tanítottad,

Iskolába mért nem járattad folyódat?

De hogyan járatnál folyót iskolába,

Mikor ez alig van fiaid számára?

S attól tartok, hazám, hogy majd fiaiddal

Azon módon jársz, mint Tisza folyamoddal;

Mint ez környékének, ugy esnek ők neked,

S ezt tőlök még csak rosz neven sem veheted. –

Tisza mellett Kálnó; azért jövünk rája,

Mert Fegyveres Tamás rezidenciája.

Genialis egy kis falu... amennyiben

Rajta a jó rendnek híre sincsen jelen.

Ugy állnak a házak, oly egyenes sorba',

Valamint a mezőn a legelő csorda,

Egyik nyugatra néz, a másik keletre,

Harmadik, negyedik, isten tudja, merre.

A parasztkunyhók a tehenek és borjak,

Köztök, mint ökrök, a közbirtokos urak...

Azaz csak házaik, engedelmet kérek,

Megbotlott a nyelvem; akarva nem sértek.

Se szere, se száma Kálnón az uraknak,

Itt a faluvégen Latócziék laknak,

Tőszomszédságokban az öreg Gödördi,

Tovább Badallóék s a többi, s a többi.

Fegyveres Tamás úr háza a más végen

A tiszteletes-lak s templom közelében,

Homlokára írva: 1603...

Utána illenék: az ujítást várom.

Csakhogy persze szörnyen hasztalanul várja,

Mert Tamás úr ennek rettentő barátja,

Semhogy újítólag kezeit tenné rá,

Inkább tüstön-tőbül azokat kivágná.

"Szentségtelen kezek sohase bántsanak,

Ti az idők által szentesített falak!"

Szól táblabíró ur lelkesedésébe',

Ha javítást súg a rosz szellem fülébe.

"S miért javítanám? azért, hogy repedez,

Hogy ingófélben van? semmit sem teszen ez!

Hiszem azt az egyet, hiszem én azt szentül,

Ha apámra nem dűlt, unokámra sem dül."

Négyszögű épület, majd egy hossza, széle,

Van elől középütt holmi tornác-féle;

Itt szuszog a háznak érdemes gazdája,

Ha a délutáni álom borul rája.

A tornác teteje torony, s óra rajta,

Mely az időt három oldalra mutatja:

Éjszak-, kelet– s délre; csak nyugat felé nem...

Rövid kis történet, tehát elbeszélem.

Az én táblabíróm és Latóczi Endre

Régi ellenségek, pörlekednek egyre,

S a boszút, ha kezök ügyére eshetik,

Egymás ellen teljes szívből elkövetik.

Latóczi Endrének nyugatra a háza,

S hogy ez az időnek járását ne lássa,

Tamás úr, követvén örökös boszúját,

Kivette nyugati óramutatóját. –

Jobbra a cselédház, az istállók balra,

Középütt egy almafa a nagy udvarba'.

Árva fa! ha egyszer gyümölcs téved rája,

Három következő esztendő megbánja. –

Ha belépsz a házba, szent borzalom száll rád:

Meglátod az ókort, hogyha még nem látád,

Réki karosszékek, régi almárjomok,

Az egyik roskadoz, a másik tántorog.

A vén bútoroknak talán a legvéne

Borbála kisasszony, Tamás úrnak nénje,

De van köztök új is, egy kis gyémánt láda:

A szép kis Piroska, Tamás úr leánya.

Az ebédlő terem egyszersmind képcsarnok,

Ott lóg fölakasztva a sok híres bajnok,

Akik a Fegyveres-családból erednek,

Kiket a törökök annyiszor kergettek.

S immáron ismervén a háznak mivoltát,

Kivül is belül is annak állapotját,

Nehezen hiszem, hogy ideje ne lenne

Elkezdeni végre, mi történik benne?

3-ik §

Kukorít a kakas hajnal hasadtára.

Ki teremne talpon, hogyha nem Borbála?

Borbála kisasszony, gazdaság tengelye,

Tővel-heggyel állna minden ő nélküle.

Talán amióta század ez a század,

Nem érte Borbálát még az a gyalázat,

Hogy a kamrában ne sürgött-forgott volna,

Midőn piros orrát a hajnal föltolta.

Istentelen nyelvek azt regélik ugyan:

A pálinkás-üveg a kamarába' van,

S ez az, ami őt oly jókor odavonja,

Koránsem a háznak, gazdaságnak gondja.

De mi nem hallgatunk minden szíre-szóra,

Rágalom malmára, pletyka darálóra;

Üssön le a mennykő a feje búbjára,

Ki előtt még hölgyek jó neve sem drága. –

Tehátlan tehát a kakasság kukorít,

Borbála kisasszony a kamrában virít,

A konyha számára ád ki főzeléket,

S ex tempore pofonvágja a cselédet.

Ugy kell neked, ugy kell, te kotnyeles Sára!

Nem volt elég, nézned az aszalt szilvára,

Bele is markoltál, de Borbála lesett,

Rajta is kapott... most dugd el a poflevest.

Fegyveres Tamás úr azonban még alszik,

Még pedig ugy, hogy a szomszédba is hallik;

Gyermekek hallják a hortyogást az utcán,

S azt hiszik: trombita... katonák jőnek tán.

De most megrázkodik, torka muzsikája

Elfúl, mintha kötél hurkolódnék rája,

Szemöldöki, mint két ellenséges medve,

Egymásnak rohannak, s megállnak meredve;

Fején a haj ezer zsindelyszöggé válik,

Kiegyenesűl mind az utolsó szálig,

Redő-árkak nyílnak homloka rónáján,

S képe tetemesűl, orcáit fölfújván.

Hirtelen fölébred és az ágyán fölül,

Harag és iszonyat lángol szemeibül:

"Borzadalmas álom!" szuszogja, lihegi,

"Arcomat a hideg veríték verte ki.

Irnom kellett volna... írni erőtettek...

Lelkem most is dühöng, lelkem most is retteg.

Hah, ki föltaláltad az írást, gazember,

Hánykolódjék veled koporsód, mint tenger.

Alva sem hagy békét az átkozott irás!

Istennek hála, hogy csak álom volt s nem más."

Nem más? szegény ember! gondold meg csak jobban,

Hej, írnod kell még ma, írnod kell valóban.

Eszébe is jutott nem igen sokára,

Nyilalt az oldala, borsózott a háta,

Káprázott a szeme, izzadt az üstöke,

Kiszáradt gégéje, viszketett a feje.

Eszébe jutott, hogy van egy édes fia,

Akinek levelet kell még ma írnia,

S a dolog sürgetős, nincs mód halogatni,

Azért is fölfelé kezdett tápászkodni.

Fölkelt, felöltözött, bebujt ruhájába,

Mintha egy nagy bőgőt dugnának tokjába,

Meg is reggelizett, két font húst bevága...

Éhgyomorra csak nem kaphat ily munkába.

Az almáriomnak tetejéről pedig

A toll s kalamáris előkeríttetik,

Kiszáradt belőle a tenta fenekig,

Annakokáért is borral föleresztik.

Most már teljességgel nincsen egyéb hátra,

Csak hogy Fegyveres úr álljon ki a gátra,

Irja meg levelét... de mi hagyjuk őt itt!

Kereszténytelenség nézni, mint vesződik.

Láttuk a vén tölgyet, nézzük meg lombját is,

Illendő megnéznünk a kis Piroskát is;

Hol találjuk őt fel karcsu derekával,

Mosolygó szemével, pajkos mosolyával?

Ne is menjünk tovább, csak a kert aljáig,

A kertnek legalsó sötét lugosáig,

Hiába keressük, ha ott meg nem lelnők,

Reggelenként a nap ottan üdvezli őt.

Ime, nem megmondtam? a lugas mélyében

Űl, mint a csalogány űl rejtett fészkében.

Mért rejtezik így el a világtól mindig,

S riad föl, ha szellők a lugost legyintik?

Megmondom, hogy miért?... aztán borzadjatok,

Mert iszonyúságos az, amit hallotok!

Oly fiatal leány, olyan szép rózsaszál,

S máris és mégis az ördöggel cimborál.

Ördöggel cimborál! apja is bevallja,

Gátolná is, hanem hiába gátolja;

Lel módot, hogy a jó öreget rászedje...

Áldoz a gonosznak... könyvet olvas egyre.

Itt, és leginkább a napnak kezdetével,

Itt táplálkozik ő a pokol főztével;

Keze, zsebe most is könyvekkel van teli...

A kárhozat magvát milyen mohón nyeli!

Olvas, olvas, olvas, szeme fényes ablak,

Melyet egy égő ház lángi ragyogtatnak;

Ez már a pokolnak rálövelő lángja.

Sajnálatra méltó szegény kis leányka.

Azonban kinn a kert mögött ostor pattan,

(Tiszai rév felől jön el az út onnan,)

Ostorpattogásra, kocsi zörgésére

Fölugrott Piroska s a palánkhoz tére.

Bántotta őt a zaj, bántotta fölötte,

Mely ábrándjaiból őt felijesztette,

De a kiváncsiság szinte fölkelt benne,

Megnézni, hogy ki jön? ha ismerős jönne?

Több jött, mint ismerős; bátyja jött meg, bátyja,

Kitörő örömmel nevét elkiáltja:

"Dezső, Dezső lelkem!" s kinyitá a kertet,

S a kisajtón által az hugánál termett.

"Hogy vagy, édes húgom?" kérdezé a bátya,

"Egyre vig? szívedet a bú most se' bántja?

Arcod most is piros, szemed most is élénk,

Mint midőn bucsúszót és csókot cserélénk."

"Oh," felelt a lyányka, "nekem semmi bajom!

Mindennapos vendég ugyan az unalom,

De ez az öregúr épen ugy utálja

A könyvet, mint apánk... fut, mihelyt meglátja.

Igaz, a könyvekkel csak titkon mulatok,

De a tiltott gyümölcs a legjobb, tudhatod.

Milyen gyönyör, hogyha fölnyitom könyvemet!

Mintha nyilni látnám fölöttem az eget.

Abból olvasom a világ tarkaságát,

S feledem falunknak bús egyformaságát,

S ahová magamnak elmenni nem szabad,

Legalább elküldöm oda vágyaimat.

Igy élek, de te, jó bátya, te hogyan vagy?

Szerelmed s bánatod még most is olyan nagy?

Ilyen váratlanul haza mi vezetett?

Szarka sem jelenté megérkezésedet."

"Mi vezetett haza? az ami elhajtott,"

Válaszola Dezső s kínosan sohajtott.

"Tudod, gyermek vagyok, dajkám a szerelem,

Ahogy neki tetszik, megyen és jön velem.

Néha elővettem férfiuságomat,

Hogy kiszabadítsam öléből magamat,

Akkor ő lett gyermek, zokogott előttem,

S ujra elgyöngülék, s karjaiba dőltem.

De nem küzdök többé. Merre kedve tartja,

Vigyen... s először is vezetni fog karja

Az elhatározás erős sziklájához...

Azonban jer, hugom, menjünk most apánkhoz."

4-ik §

Táblabíró úr az ég segedelmével

Óriási dolgát ép akkor végzé el,

Amidőn az ajtón kopogtattak vala,

S kopogás után belépett Dezső fia.

"Ejnye, akasztani való rosz portéka,

Napjaim gyilkosa, életem hóhéra!"

Ilyen barátságos szavak hangozának

Nyájas üdvözletűl ajkán az apának.

Dezső pedig örömkönnyekre nem fakadt,

Hallván ez édesen üdvezlő szavakat;

Bátor volt kérdeni, folyvást hűledezve:

E szép fogadtatást hogyan érdemelte?

"Hogyan érdemelted!" kiálta föl apja,

S kezéből a tollat dühösen eldobja,

"Nem tudott az ördög elébb hazahozni

Csak egy pár órával, vagy ott tartóztatni?

Itt van, kész a levél, nincs egy betű híja,

És az ember ezt mind, mind hiába írja!

Kínos fáradságom nagy potyára történt;

Szabott fejemre a sors ily kemény törvényt.

Hogyha nem sajnálnám az útiköltséget,

Ebb' a nyomba' visszakergetnélek téged,

Olvasnád levelem ott Pest városába',

Nem írtam legyen azt ily szörnyen hiába.

Azt írtam: jőj haza; henyéltél eleget,

Illő, hogy ezentúl szolgáld a nemzetet.

Itt a tisztújítás, egy becses virágot

Terem neked e kert; szolgabíróságot."

Nem felelt egyebet erre Dezső, csak azt,

Hogy ő ezen kertből virágot nem szakaszt,

S a nemzetre nézve azt jegyzi meg, hogy ez

Amint eddig elvolt nélküle, el is lesz.

"Hogyha vétek," ugymond, "a közügyi terhet

El nem fogadni, ha az ember rátermett,

Szinte az, sőt kettős vétek elvállalni,

Ha viselésére gyöngék a vállai.

Érzem gyöngeségem, azért ki sem lépek,

Foglalják el a tért markosabb legények,

Én majd benn maradok csendes hajlékomban

A nekem való, a rejtett nyugalomban."

"Kivel beszélsz, kölyök?" kurjantott reája

Az apa oly igen méltó haragjába',

"Kivel beszélsz, kölyök, s mióta feleded,

Hogy apádnak minden hangja parancs neked?

Ki sem lépsz? röpűlni fogsz, ki az ablakon,

Hogyha vonakodol szót fogadni vakon;

Azt teszed, mit mondok én, a ház királya,

S tizenkét vármegye főtáblabirája!"

Dezsőben nem nyargal szilaj vér patakja,

De szelidségéből e beszéd kikapja,

S a fiúi érzés tusakodik benne:

Nem lenne-e jobb, ha szivéből kimenne?

Végre, amint illett, csak erőt vett magán,

S így kezdé szavait nagy hallgatás után:

"Jól van, apám, tehát legyen, mint kivánja,

Ki fogok lépni a nyilvány piacára."

Táblabíró úrnak nyájasabb lett képe,

Béke angyalaként szállt e szó fülébe;

Hej pedig ha tudná fiának szándokát,

Csibének nézné őt s kitekerné nyakát.

Koltó és Pest, 1847. október – november

Top

Web site and all contents belong to Ottó Koncsárd, © Copyright 2008

All rights reserved.

Frissítve: 13.08.2011